Szeptember 26.
Reggel majdnem minden a szokásos menetrend szerint történt. Mivel éjszaka most először nem látogattunk el a nem egészen közeli WC-be, reggel 6kor kipattant a szemem azzal az érzéssel, hogy most azonnal ki kell mennem, ha nem akarom Clairet eláztatni…
Így is tettem. Ha már úgyis ébren voltam, és kimaradt a tegnapi kocogás, gondoltam bepótolom. A tenger ilyenkor reggel a legnyugodtabb, kevesen vannak a parton, a homok is kicsit keményebb. Csodálatos volt, nem tudom ez után a futás után hogyan veszem majd rá magam, hogy otthon a Kerepesi út szélén nekiálljak kocogni.
Egyedül csak a szokásos reggeli „csomagok” képeztek akadálypályát a parton, merthogy az itteniek a partot használják WC-nek.
A szokásos hosszú sétánk után ma különösen késve érkeztünk az órára, már a tanár is jelen volt, és felülmúlni a helyiek időérzékét valóban teljesítmény.
Az órák egyre jobbak, ma kimentünk a piacon gyakorolni tudásunkat, mindenki szörnyen készséges.
Meglehetősen nehéz viszont rendben tartani a nyelveket a fejemben, a malagasy nyelvet gyakorlatilag franciául tanulom, kivéve, amikor elmagyarázzák, mit jelent a francia, mert azt sem tudja mindegyikünk, és a magyarázatot egymástól kapjuk angolul, no meg persze a füzetembe igyekszem magyarul leírni a szavak jelentését, így tényleg összekavarodom néha.
A nyelv maga hihetetlen vicces, igazából a malagasy nyelv önmagában sem nehéz, de ez a dialektus (Vezo-Sara) végképp rugalmasan kezeli a dolgokat, a tanárok néha egymás között és a jelen lévő helyi lakosokkal együtt megvitatják, hogyan is kell írni 1-1 szót. Ez mutatja, hogy ez valóban egy orális nyelv, írásban még az iskolaigazgató sem tudja sokszor, hogyan helyes.
És persze egy csomó dologra nincs szavuk, amiket az itteniek nem használnak, például folyóvíz (csapból). Az is érdekes, hogy a” lehetetlen” szó megegyezik a törvénytelennel, nincs rá más szavuk.
Egyre jobban élvezem a nyelv gyakorlását, bár a helyi gyermekek egyfolytában nevetnek rajtunk.
A nap befejeztével a sétánk hazafelé különösen kellemes volt, mert sokkal enyhébb volt ma a szél a megszokottnál.
Otthon várt bennünket a csodás 4 hal, amit a helyi halászok egyikétől „rendeltünk” előző nap. Ezen felül 2 homárt kaptunk ajándékba a „törzsfőnök” feleségétől. Jonas és Marko – a kedvemért – a gyilkolás kellemesebb módját választották, a homár fejét levágták és tepsiben megsütötték őket, nem élve főzték. A halakat is megpucolta Jonas és fenségesen elkészítette Claire és az én aszisztenciám mellett.
A vacsora után hosszúra nyúlt beszélgetés mindenkit kimerített, ma elmarad az olvasás. Főleg, hogy holnap van az első szabadnapunk, így mindenre jut majd időnk! Végre, ez már nagyon nagyon hiányzott!
