Október 5.
A délelőtt folyamán Fransiska – a PHD hallgató, aki 1 éve él Maromenában és a WWF segítségével végzi a halászat-monitoringot, hogy végül tanulmányt írjon az itteni halászatból, - látogatását kihasználva az előadásomon csiszoltam picit, és átbeszéltem vele, mivel ő fog fordítani franciáról vezo-ra, fontos, hogy értse. Végre, egy kis szellemi tevékenység, már épp kezdtem érezni az intellektuális tréning hiányát. Ki is fáradtam a másfél-kétórás megbeszélés alatt, így félrevonultam a falu szélére a partra némi pihenés 
reményében. De kedves kis követőim suttogó hangjára kellett ébredtem, és mikor kinyitottam a szemem, velem szemben feküdtek a gyerekek 20-30 cm-re az arcomtól. Nos, ennyit az alvásról.
Mivel nem szeretem, ha túlzsúfolt a napom, sok dolgom mellett a mosást holnapra hagyom. Egyébként is nehezen száradnak a ruhák délután, így reggel érdemes mosni, mivel este a szél miatt mindent össze kell szedni úgyis.
Korábban Bihinta falujának látogatásakor Dani megmutatta nekünk az utolsó elefántmadár tojáshéjj-darabjait a homokban. Ez egy hatalmas, tudomásom szerint a valaha élt legnagyobb) futómadár, amely csak itt Madagaszkáron élt. Testfelépítésében a strucchoz hasonlított leginkább, de jóval nagyobb volt annál. Hozzávetőlegesen az 1600-as évek végén halt ki, tojása egy nagyméretű görögdinnyével vethető össze. Egy ilyen tojás darabjait véltük felfedezni szétszórva a homokban. (Mivel itt turizmus egyáltalán nincs, ez lehetséges is tulajdonképpen.)
Mivel jobb dolgunk nem volt, elsétáltunk mindannyian, és gyűjtögettünk picit. Marko megpróbált a darabokkal kirakósdit játszani, de persze még 2 összepasszoló darabot sem talált. A „muzeális értékű kincseket” egyébként sem akartuk elhozni, jól vannak ott, ahol vannak. Ne pont mi hordjuk el ezeket a természeti csodákat…
Késő délután lett, mire hazaértünk. Tegnap első teliholdunkat is megcsodálhattuk itt, Befasy-ban, és láthattuk, hogy a helyiek ilyenkor aktívabbak, éjjeli halászatra égő fáklyákkal kihajóznak.
Kedvünk támadt egy kis esti tábortűzhöz, de ehhez a helyi vezető engedélyét kellett kérni, mivel korábban jelezte, ő mindenről tudni szeretne. Jonas és én meglátogattuk hát házában, és némi francia-vezo-jelnyelv keverékkel nagy nehezen sikerült megértetni, mit szeretnénk. Azért eleinte voltak kétségeim, hogy ez valaha sikerül. De megkaptuk az engedélyt, így a tisztasági fürdés és mosdás után elindultunk a falu szélére tüzet rakni. Claire és én előkészítettük az utolsó Anakaoban szerzett ananászt, hisz elengedhetetlen a nyílt lángon készített ananas flambé :)
Mire kiértünk, a fiúk szuper tüzet raktak. A meghitt tűz és csodás lakoma mellett persze eddig nem érintett témák is előkerültek, amelyek által még közelebb kerültünk egymáshoz, szóval jól sikerült a csapatépítés. 10 óra körül Jonas az éhenhalás szélén állt, így jobb híján 2 nagy édesburgonyát (helyi nevén belé) fóliába csavarva a tűzbe dobtunk. Kerek 1 óra kellett, hogy átsüljön, de megérte. Úgy tűnik mégsem bírunk ki 1 napot sem háromnál kevesebb étkezéssel.
A tüzet fél 12 után oltottuk el, ilyen későn még egy nap sem kerültünk ágyba. De szép este volt.
