Szeptember 24.
Az első éjszakán túlvagyunk, a körülményekhez képest jól aludtam. A többiek is viszonylag. Bár éjjel egyszer meglátogattuk remek pottyantós bódénkat Claire-rel, de ezt leszámítva egész éjjel aludtam, rémálmok nélkül. Reggel sem várt semmi különös ajándék sem a cipőmben, sem a ruháim között. Ez már félsiker!
Negyed 7 körül mindannyian felébredtünk. Claire kinyitotta az ablakot, és az ágyamban gyakorlatilag fel sem kellett ülnöm, hogy lássam a tengert.
Ez az a luxus, ami már túl szép, hogy igaz legyen.
A reggelt kihasználtam a cuccaim elrendezésére, és egy reggeli fürdést is szeretettem volna beiktatni, de sajnos nem maradt idő, gyors reggeli, fél 8 után nemsokkal pedig elindultunk Maromena felé. Annyit kaptunk instrukció gyanánt, hogy a parton melyik irányba induljunk, és a legközelebbi, kb 3 km-re lévő falu Maromena, ahol keressük meg az iskolát, ott lesz az oktatás.
Így is tettünk, a séta viszont hosszúra nyúlt, bő fél órás erőltetett menet, reggeli tornának is megteszi ez a gyaloglás a homokban.
Amint a falu széléhez érkeztünk, Charles fogadott bennünket, és elvezetett az iskolához.
Előző napi letelepedésükről annyit mondtak, Sahondra és Gaetan meglehetősen sietősen távoztak miután a srácok elfoglalták helyüket.
Vizük van, viszont a gázrezsóhoz hiányzik egy alkatrész, így főzni nem tudnak, bár egyelőre a ház tulajdonosának – aki kedvükért kiköltözött házából erre a 2 és fél hónapra, - felesége főz rájuk és a mosogatást is elvégzi…
Hiába, helyezkedni tudni kell :)
Az óra malagasy nyelven kis késéssel megkezdődött. Egyelőre nem minősítem, hisz 1 napja tanulom. De a tantervünket nem tudom nem minősíteni. A szisztematikusság és logika teljes hiánya jellemzi az órákat, délelőtt az iskola igazgatójával tanultunk, délután egy tanárnővel, akivel ugyanazon témaköröket és kifejezéseket vettük át, csak mindet másképpen, így amit sikerült volna elsajátítani délelőtt, azzal is teljesen összekavarodtunk délutánra.
Mindenesetre érdekes volt beülni az iskola padsorai közé, palatáblára írni a diktált malagasy kifejezéseket, miközben a falusiak közül néhány – az órán francia-tanulás céljából résztvevő – felnőtt fuldoklott a röhögéstől a bénázásunk következtében.
Az ebédünket még az első szünetben megszerveztük, a piacon (3 árusból állt) vásárolt édesburgonyát és egyetlen kapható halat - ami elég nagynak bizonyult mindnyájunknak, - Ramonék állapotos „bejárónője” elkészített. Így ebédszünetben el is fogyasztottuk mindezt Ramon és Charles rezidenciájában.
Claire és Charles nagyon jól kijönnek, úgy látom a szimpátia elég erős ahhoz, hogy sajnálják a csapatfelosztást…
Ebéd után még bő másfél óra volt az órakezdésig, szóval irány a part. Úgy tűnik itt minden délután hatalmas szél kerekedik, így a strandolást egy kicsit megnehezítette. A szélen 
kívül még a helyi gyermekcsapat is okozott némi frusztrációt. Azt már megszoktuk, hogy akármit teszünk, körülöttünk serte-pertélnek. De ezen a délutánon ez átlagon felüli volt. Én mentem be a vízbe a legelején, így én is jöttem ki leghamarabb, mivel a hideg szélben nem is kívántam az úszást, kizárólag higiéniai okokból erőltettem. Mire kijöttem, a gyermekcsapat ott volt, és szabályosan körbeálltak, ahogy megpróbáltam lefeküdni a parton. Hangos röhögés-kiabálás, és szűkült a kör. Nem értettem mit csináltam rosszul – a bikini engedélyezett a fürdéshez…
Az órák befejeztével hazaindultunk, de a szél még mindig akkora volt, hogy napszemüvegbe, fejünket bebugyolálva próbáltuk megúszni, hogy a part összes homokszeme a szemünkben – szánkban kössön ki….
És persze a szembeszél a hosszú sétához sem kedvezett.
Hazatérvén eldöntöttem, végre ráveszem magam némi futásra, ilyen gyönyörű helyen úgysem lesz lehetőségem soha futni. Jonas velem tartott. Maromenáig mentünk (vissza:), majd haza, mert a nap közben igencsak lemenőben volt, és sötétedésre vissza kell érnünk. Elsőre elég is volt ennyi, különös tekintettel a mély homokra, és a hazafelé – bár már jóval enyhébb, de még mindig erős – szembeszélre.
Persze hazatérvén már a falu széléről rohantak felénk a gyerekek és kísértek bennünket kezünket fogva az utolsó pár méteren – ez persze annyiból állt, hogy én loholtam, ők meg csimpaszkodtak, így nem tudtam sem haladni, sem elugrani a hullám elől (cipőben futottam), mert mindenütt gyermekekbe botlottam. A futás után jól megérdemelt – és egyetlen mosakodási lehetőségként szolgáló – fürdés a tengerben persze az itteni gyermekeknél is nagy izgalmakat váltott ki. Hangos nevetés kísérte rövid fürdésünk a lemenő nap utolsó fénysugarai mellett.
Claire közben befejezte isteni spagetti vacsoránk készítését. Bár a spagetti sok volt, a szósz kevés, így szokásos, otthoni körülmények között azt mondanám, száraz, fujtós, szinte a tészta magában, de jelenleg lakomaként fogyasztom. A gyertyafényes vacsora után Marko beizzította a generátorunkat, így a fényképezőgépek töltését megoldottuk. A semmi közepén áram, ez már önmagában fantasztikus. Evés után egy kis nyugis olvasgatás, de így, hogy negyed 7kor lemegy a nap, nemigazán tudunk este sokmindent csinálni, 10kor már mind alszunk (én éppen még most nem:)
De reggel majd ismét felkelünk ahogy a napfény is megjelenik és lehetőséget ad mindenre – hisz a lehetőségek itt határtalanok :)
