Szeptember 17.

Reggel 8kor Charles előadásával kezdtük a napot. Videofilmek készítéséről, vágásáról tanultunk, és mivel neki van ebben némi – amatőr szintű – tapasztalata, önként „ki lett jelölve”, hogy megtanítsa nekünk tudományát. A WWF Antananarivoi irodájának IT szakértője is eljött segíteni. A rövid elméleti oktatást követően mindannyian kimentünk azt utcára saját gépünkkel (a modern technika csodája, fényképezőgépet veszel, de filmezni is tudsz vele), szétszéledtünk, készítettünk 1-2 felvételt, majd elkészítettük első filmjeinket. Ez nagyon tetszik, hasznos dolog, persze nekem még rengeteg idő lesz elkészíteni egy filmet, de az alapokat megtanultuk. Még nincs konkrét elképzelésünk a falvakban forgatott kisfilmek koncepcióját illetően, de azt hsizem ezen elég lesz törni a fejünket, ha már lent vagyunk, és láttunk valamennyit a dologból élőben.

/Érdekesség: Madagaszkár egyik jellegzetessége az "utazók pálmája", levelei között vízet tárol, így utazáskor magukkal vitték/

Ebéd és 20 perc alvás után (kihagyhatatlan, a malária elleni gyógyszertől teljesen kikészülök) megkezdődött a Toliara Tenger-védelmi program bemutatása különös tekintettel a mi 2 falunkra. A program regionális vezetőjét ismerhettük meg, és végre igazán a lényegről hallhattunk, a bibi csak az volt, hogy délután 2-től negyed 7ig tartott. Ezt egy igazán rossz hír tetézte: az eredetileg is szörnyen korai 7 órás reggeli indulás még előbbre került, reggel 6ra kell elkészülnünk, és indulunk Toliara felé…

Na jó, azért túlélem valahogy.
A nagy ijedtségre felkerekedtünk, hogy a sokadik éttermet is felfedezzük – ez a hátránya az olcsó, viszont annál finomabb ételeknek. Kezdem azt érezni, hogy a túra az evésről és fejtágításról szól, fizikai aktivitásnak nyoma sincs.

Viszont egyre inkább kezdek hozzászokni, hogy meg sem szólalok magyarul, a blog írásakor is először angolul kezdem a fejemben összerakni a gondolatokat – persze aztán hamar rájövök, hogy felesleges :)
A francia is alakul, az itteniek lecsípik a szavak végét, ez elég érdekessé tesz egyes szavakat, neveket, de már nem zavar. Bár a koordinátorunk által emlegetett Christian-ról ma kiderült, hogy nő, és a neve Christiana…

A faluban használt nyelvről - amelyet egyébként tanulni fogunk, - megtudhattuk, hogy nem egyszerűen malgash, hanem annak a Vezo-Sara nevezetű dialektusa. Ez annyit tesz, hogy olyan erősen tájjegű, hogy például a fővárosban már nem értik meg, csak abban a kis térségben. Remek, hasznos lesz, világnyelv…

Mindenesetre alig bírok magammal az izgatottságtól, hogy végre lemenjünk a faluba, különösen a mai előadás képei után. Szerencsére már nem kell sokáig várni, reggel 6kor indulunk, este Fiaranantsoa-ban alszunk egyet, azután folytatjuk utunkat. Közben egy nemzeti parkot is útba ejtünk, ahol még akár flamingókat is láthatunk!