Riszálom úgyis

Ma (Szeptember 13-án) reggel háromnegyed négykor megérkeztem a bécsi reptérre, és megkezdődött a nap, anélkül, hogy számomra az előző befejeződött volna...Mindegy, a gépen majd alszom.
7.10-kor felszállt a gép, párizsi átszállásom nem volt zökkenőmentes, némi reptéri eltévedés és hosszú sorbanállás után feljutottam a madagaszkári járatra, ami közel 1 órás csúszással indult. Ezt csak a mellettem ülő ember karórájáról olvastam le, mivel én 3szor elaludtam a felszállás előtt, vagyis időérzékem elveszett közben. Az út során jól szemügyre vettem a madagaszkári lakosoknak vélt utastársakat, érdekes vonások, szépek.
Antananarivoba leszállás után a kijáratnál tolongó tömegből előtűnt egy kis macis tábla, a helyi WWF söfőrje jött értem. Elhozott a szállásra, közben próbáltam magamba szívni a város hangulatát, ami elég meglepő, mivel itteni idő szerinti fél 12kor egy lélek sincs már az utcákon. Itt az emberek éjszaka otthon vannak, ezt a söfőröm megerősítette. Útközben a helyi politikai helyzetről is igyekeztem többet megtudni (így bemelegítésképp némi könnyű francia csevely), bár egyelőre elég kihívás a kérdéseket feltenni franciául, meg válaszolni az övéire, őt megérteni még nem megy maradéktalanul :)
A laza téma végére meg is érkeztünk a szállásra, természetesen a portás már aludt, pizsamában kísértek fel a szobába. Így sajnos már arra sincs lehetőség, hogy ásványvízhez jussak, mert nincs nekik. Itteni idő szerinti egy óra lévén már a pénzváltás és a boltba menés sem jön szoba, szóval kibírom reggelig. Az imént megküzdöttem az óriás selyemgubó kinézetű csomagommal, megszabadítottam a fóliarengetegtől, amire sajnos mindenképp szükség volt a sok kis zseb és oldaltasak miatt. Most már hozzájutok a cuccaimhoz, lassan lefekszem, hogy reggel megkezdjem a Madagaszkár felfedezésért indított expedícióm.