Szeptember 29.
Reggel késve ébredtünk, kiderült, Jonas azt hitte én állítottam be az ébresztőt, én azt hittem ő. Mindegy, háromnegyed 7kor kipattantunk az ágyból, és 20 perc alatt összekaptuk magunkat.
A szokásos 30-40 perces ébresztő sétának köszönhetően - a süppedős homokban, - mire Maromenába értünk ismét megéheztünk. Szerencsére némi bokoboko fofgadott bennünket. No meg persze Charles, Ramon, és Franciska, a tengerbiológus tanuló fiú Toliaraból, aki a halászat monitoringot 1 éven keresztül csinálja, és tanulmányokat ír belőle. Munkánkkal neki segítünk. 
A monitoring megkezdődött. A pirogue-ok szépen sorjában beérkeznek reggeli halászatukról, mi pedig odamegyünk és kérdéseket teszünk fel nekik malagasy nyelven – egyelőre füzetből olvasva. Mely zónában halászott, milyen eszközzel, mikor indult, mit fogott. Halászata terméseit pedig megmérjük súlyra és hosszra, és adminisztráljuk. A feladat érdekes, de a mérést azt nem csinálom. Tegye csak be Franciska a mérleg kampóját a hal kopoltyúja mögé, én majd figyelem…
Csak 2 nap múlva nélküle csináljuk majd, nem tudom, hogy lesz.
A monitoring dél körül befejeződik, a halászok mind bejöttek. Ramonék házában szieszta 2-ig. 
Közben a háztulajdonos, Mac – a falu legjobb merülő halásza, 34 éves, 8 gyereke van, és már nagyapa, - hazaérkezett halászatából, nem kis mennyiségű polippal, hallal, és egyébbel. Ajándékba hozott egy gyönyörű, hatalmas kagylót Ramonéknak. Korábban egy szárított csikóhalat kaptak tőle. A kagyló még élt, így Claire és az én unszolásomra a fiúk is egyetértettek, valahogyan a háziak tudtára kell adni, hogy ez így nem helyes. A dolog hogyanja még kitalálásra vár, de addig is Claire visszavitte (rejtve) a kagylót a tengerbe.
Az itteniek egyébként is – mint Franciska-tól megtudtuk, - tényleg mindent kiszednek a vízből, bálnát, ha épp úgy adódik, a cápára - különösen a pöröjcápa gyakori itt – 
egyenesen halásznak, de egyszer még jópár delfin is beleakadt hálójukba, ők kihozták a partra, de szerencsére a falu vezetőjének parancsára visszavitték őket.
A délutáni – utolsó – malagasy óra rendben telt Madame Odile-lel, még egy éneket is megpróbált megtanítani nekünk több-kevesebb sikerrel, de neki csodálatos hangja van.
Hazafelé realizáltam, hogy mindjárt lemegy a nap, szóval gyors mosdás, vacsora előkészítés, és nincs idő futásra. Ezt a szokásos engem körülvevő gyerekláncnak is jeleztem, hogy ma elmarad, de majd holnap!
Hazatérvén lesiettem a partra a rengeteg felhalmozódott mosatlannal, és elkezdtem homokkal mosogatni. A gyerekek szokás szerint körbeálltak, aztán valamit kérdeztek, amit nem értettem, majd mutogattak az edényre, hogy ’valiny’, ezt megértettem, mondtam „eka” (igen), merthogy az egy edény. Erre 1 perc alatt kb 10 pár szorgos kicsi kéz szétkapkodta az edényeket, homokkal elmosták, elöblítették a tengerben (mint én), és készen volt a kupac. Csak ámultam és bámulta, ajándékba WWF pandás matricát osztogattam nekik.
Holnap reggel korán kelünk, 6-8ig itthon figyeljük a halászokat, majd délután 1kor jön Franciska, közte szabad a napunk.
Ma ismét diszkó nap van a faluban, mert megjavították az idő közben elromlott generátorukat. Persze ennek is végeszakad 9 körül, itt fél 10kor már mi vagyunk az egyetlenek, akik még ébren vannak, és mi sem sokáig.
