Szeptember 19.
Kora reggel ismét útra keltünk, folytatván utunkat Toliara felé. A környéket egy felhő borította be, és olyan szürke volt minden, hogy az orromig sem láttam, mégis, a levegő, az idő, és a hangulat is igazán nyugodt, kellemes volt. Ahogy elindultunk, fokozatosan szakadozott fel a felhő és kisütött a nap, csodálatos volt a buszból bámulni a tájakra. A 
rizsföldeket először hosszan elterülő puszták váltották fel, majd néhány óra alatt elérkeztünk egy nemzeti parkhoz, amelynek területén keresztül vezetett utunk. Ez egy fantasztikus kanyonok borította régió. Itt megtekinthettük a „királynőnek nevezett” kőrengeteget, és néhány egyéb névvel ellátott nevezettességet.
A canyonok után ismét sík területek következtek, majd elérkeztünk az első baobab fákig. Az egyiknél meg is álltunk, és természetesen kihagyhatatlan volt, hogy megpróbáljam megmászni. Ezt már némi szurkolócsapattal az oldalamon tettem, hiszen Vaza nem marad kíséret nélkül Madagaszkáron, szokás szerint egy gyerekcsapat ugrált körbe bennünket.
Utunkat folytatva a körülmények romlását leginkább a mellékhelységek jelezték tökéletes indikátor szerepet betöltve. Először a hagyományos angol WC eltűnése, majd a zománcolt padlón lévő lyukat felváltó egyszerű lyuk, fa ajtó és egyre több légy fokozatosan készít fel bennünket a falvakban várható állapotokra.
Ebédünket az előző naphoz hasonló kiskocsmában fogyasztottuk, ám ez gyorsétteremként funkcionálva kb 1 perc alatt tálalta a „lakomát”. A korábbiakból tanulva – és próbálva mellőzni a húsfogyasztást – zebumentes ebédre vágytam, így babot rendeltem, amit – mint utóbb kiderült a zebu mellett főztek, csak épp a húsdaradok nem voltak közte – természetesen az elmaradhatatlan irtózatos mennyiségű rizs kísért.
A tegnapi ominózus zebu Ramon kedvét egy életre elvette a zebutól, be sem jött az étterembe...
Ebéd után a helyi piacon szétnéztünk, és Claire-rel megvásároltuk az első szalmakalapunkat! Vásárfia letudva.
Közben a Vaza megszólítást annyira elsajátítottuk, hogy ez lett az univerzális egymást hívó kifejezésünk is.
Egy érdekes történetet hallhattunk utazás közben Sahondra-tól. Az ebédünknek helyt adó falu olyan növényvilággal bír, hogy külföldről nem egy májrákos beteget küldtek már ide, akik egy – csak itt található – növénytől teljesen gyógyultan tértek haza. Fantasztikus, hogy van ilyen „gyógyszer” és nem tudjuk reprodukálni, sőt, nem is tudunk róla leginkább…
Szerencsére – bár a mai út során közel 550 km-t kellett megtennünk, - a mai útvonal sokkal kevésbé volt kanyargós, mint a tegnapi, így nem volt nehéz kibírni.
Főleg, hogy tényleg sikerült kiélvezni a malgash táj szépségeit, most már van egy képem az országról.
Ami az ételeket illeti, már merészebbek vagyunk ezen a téren is, az utcán árult ételekből is veszünk kóstolót, minden félelemérzet nélkül. Csak egy szépséghibája van a dolognak, mindennek hal íze van. Valószínűleg valamilyen hal eredetű zsiradékban sütik ki, mert a chipsnek, az indiai samosa-nak és a szőlőlevélre hasonlító zöldséges tekercsnek is van némi halas mellékíze…
A franciám is gondolom alakul, mivel Claire hallott éjjel álmomban beszélni, – ami eddig még nálam teljesen megszokott, de most éjjel – franciául próbáltam valamit makogni, bár nem volt sok értelme. Azt mondják, ha álmodban más nyelven beszélsz, az jelent valamit. Annyit legalábbis biztosan, hogy nem hagyom Claire-t aludni és valószínűleg a frászt hozom rá.
Toliara-ba érve egy szeles, de meleg, kellemes idő fogadott bennünket. A szállás is egyre puritánabb, a fürdőszobát (és egyben a WC-t) mindössze egy függöny választja el a szobától. Sebaj, nemsoká csak a fák fogják elválasztani a WC-nek kinevezett gödröt a kunyhónktól :)
De a tenger kárpótol – természetesen első dolgom volt érkezéskor kisétálni, bár itt csak egy kicsi és koszos partszakasz fogadott, de érezni a tenger közelségét, mára ennyivel megelégszem.
Bár szerettem volna este még kisétálni a partra – sajnos Sahondra meghallotta a tervem, és ezzel meg is bukott a dolog, nem olyan a közbiztonság, hogy ezt megtehessük, a helyi programvezető is jelezte, hogy senki ne sétáljon az utcákon sötétedés után. Így helyette közösségi programnak egy Bollywood film megtekintése maradt a laptopomon, és a mozinak Charles és Jonas szobája ad otthont, mivel itt van egyedül 3 ágy a 2 helyett. Egy kis Bollywood a tenger helyett, végülis tengert látok majd 2 hónapig, no de Bollywood filmet! :)
