Szeptember 15.
A mai nap viszonylag nyugisan, de fárasztóan telt. A program hivatalosan is megkezdődött. Reggel fél 8kor a koordinátorunkkal elindultunk, hogy mindannyian felkeressük a nagykövetséget és regisztráljunk - mindannyian, kivéve Ramont és engem, nekünk nincs Madagaszkáron hazai követségünk. De a közös kirándulás így is jónak ígérkezett. Az idő egyre jobb, ma kifejezetten meleg volt. A túra, eligazítás, ebéd és rövid pihi után megkezdődőtt az első előadás. Leginkább a technikai részletekről hallhattunk, valamint a felénk támasztott elvárásokról, viselkedési normákról. Az előrejelzéssel ellentétben az előadások francia nyelven zajlanak.
Röviden mindannyian bemutatkoztunk, tanulmányainkról beszéltünk, csak úgy rögtönözve, néhány mondatban. Alapvetően egymás között angolul beszélünk, néhány francia kifejezéssel kiegészítve, de az előadásokon franciául, helyenként angol mondatokkal, szavakkal megspékelve. Szépek is ezek a vegyes mondatok!
Azt mindenesetre biztosra vehetem így az első előadás után, hogy lent a faluban, ahová néhány nap múlva utazunk, hasznát fogom venni a jelnyelvnek, ugyanis az 5 napos malagasy nyelvtanfolyam kétségeket kizáróan kevés lesz a zökkenőmentes kommunikációhoz, franciául pedig kevéssé beszélnek az ott lakók.
.jpg)
A mai napot leginkább a helyi lakosok megfigyelésével (alias bámulásával) töltöttem. Alapvetően feketék, ugyanakkor arcvonásaik sokkal inkább az ázsiai emberekére emlékeztetnek. Bőrszínük árnyalata, szemük metszett íve, szájuk vastagsága ugyanakkor egyénenként eltérő, van, ahol az afrikai vonal dominál, és van, akinél egyértelműen az ázsiai, de mégis mindkettő fellelhető mindannyiukban.
Érdekes keverékek. Madagaszkár valóban egyedülálló, és ezt még csak a lakosok láttán érzékelem, az állat- és növényvilágból mit sem láttam!
A gasztronómiát tekintve is különleges egyveleg jellemzi a szigetet, alapvetően a francia ízvilág a meghatározó, ugyanakkor az ázsiai rizs-fogyasztás és kínai ételek is domináns szerepet töltenek be az étkezéseket tekintve. Persze a mediterrán alapanyagok adottak, a mangó, ananász és kókusz mindennapi összetevői az ételeknek. Nem részletezem tovább, nem hiszem, hogy ezt megunnám 3 hónap alatt.
A város alapjában véve rendezett és tiszta, mindenképp felülmúlja elvárásaimat. A civilizáció teljes mértékben jelen van itt a fővárosban, ezt magamon is érzem, gondolataim a megszokott mederben úsznak, bár már vágyom rá, hogy leutazzunk a faluba, szeretném kizökkenteni magam.
A délutáni előadáson a bemutatkozásunkkal nem osztottunk meg túl sok újdonságot egymással, hisz korábban is beszélgettünk, de a francia nyelv gyakorlása szempontjából hasznos volt.
Claire, 25 éves, zoológusként végzett, ausztráliában él. Egy ideig franciaországban tanult. Természetesen gyönyörűen beszél angolul, franciául pedig – bár jól beszél, - olyan, mintha akkor is angolul beszélne. Madagaszkár után tervezi, hogy a master képzést elvégzi tengerbiológiából Ausztráliában – ezért rettentően irígylem :)
Markos, 27 éves, görög születésű, egy ideig élt Ausztráliában, mivel édesanyja ausztrál. Közgazdászként végzett, de rémálma, hogy egy bankban végzi számokat mormolva, így szakított a szakmával, helyette teknős-védelmi program önkénteseként, rafting túravezetőként és még sok hasonlóan unalmas munkakörben dolgozott eddig.
Ramon, 29 éves, így a 20-27 éves korhatáros madagaszkári programba be sem kerülhetett volna – de hát Ramon, az Ramon. Brazíliában született, de 15 éves korábban Angliába költözött családját hátrahagyva, hogy balettáncos karrierjét építse. Ezt közel 10 évig tette, idő közben a svájci balett főállású tagjaként. A társulatból kilépve befejezte nemzetközi tanulmányait, az emberi jogokra specializálódva. Indiában táncot és festészetet oktatott gyerekeknek, egyébként imádja Indiát, hatszor járt már ott. Jelenleg anyagot gyűjt könyve megírásához, a transzszexualitás témakörében.
Jonas, 28 éves, német kutató. Biológusként végzett, majd pszichológiát tanult, több kutatásban is részt vett. Már több, mint 2 hónapja Madagaszkáron van, egy növény-védelmi programban dolgozott a sziget északkeleti részén. Családjának minden tagja pedagógus – őt leszámítva.
Charles, 26 éves, kanadai. Természetesen perfekt angol és francia nyelvben is. Na őt igazán nehéz megérteni – mint kiderült, nem csak nekem. A francia kiejtése teljesen eltér a franciákétól, elképesztő. Kanada nyugati részén önkéntes-koordinátorként dolgozik.
A koordinátorunktól (Sahondra, 47 éves, született malgash) azt is megtudhattam, hogy a 2007 óta tartó programban sok ország képviselői részt vettek már, de én vagyok az első Kelet-Európából. Nos, talán érdemes lenne egy kicsit propagálni a programot szomszédaink között…
A ma esti vacsoránk során találkozhattunk az első „vadállatunkkal” is, nevezetesen egy helyes kis zöld gekkóval. Szerencsére nem kell már sokáig várni a többi állatfajra sem, holnap reggel a helyi állatkertbe megyünk – mindezt persze csak az első előadást követően, no meg a Milkshake után, amit már régen kinéztem magamnak, és – kihasználván, hogy a WC jelenleg éppen működőképes – úgy döntöttem, holnap reggel megengedek magamnak egyet.
Markos és Ramon társaságában kinéztük a Lonely Planetből a lehetséges uticélokat, és a piac mellett döntöttünk. Szép hosszú séta volt, és a látvány hihetetlen.Mindent meg lehet venni!
A hosszú piaci sétánk után visszaértünk a szállásra, ahol egy kis olvasás-internetezés után otthagytam a többieket, és újra útnak indultam. Felmentem a közeli domb tetejére, ahol a "Chateau" található (palota). Hosszú és kimerítő út vezetett felfelé, közben szembesültem az egyedül sétáló turistákhoz kevésbé hozzászokott helyi fiatalokkal, akik mind lelkes segítőmmé akartak válni utam során. Sokmindent megtudtam tőlük, bár egyikük angol tudását rámerőltetve igyekezett beavatni a történelem részleteibe - bár ne tette volna, onnantól kezdve egy szót sem értettem, de visszaváltani franciára már nem akart...
